2012. november 21., szerda

Káposzta sarvalás

Ma eltettem a télire való káposztát. Két kisebb edénybe, egyikbe az gyalultat, a másikba a tölteni való lapúkat.
Szeretjük a savanyú káposztát, a hideg téli zord napokon kiváló vitamin adag felnőttnek, gyermeknek.
Már aki eheti.

2012. november 17., szombat

Káposzta

kicsit másképp. A megvágott friss káposztát olajon pároltam kevés sóval fedő alatt. Azért nem sóztam le előbb, mert így a saját levében párolódik, ami puhább. Mikor majdnem kész van, akkor paradicsomlevet öntök hozzá, ami egy savanykás ízt is ad neki, színében is kellemes, majd fűszerezem. Ha kevesebb a káposzta, akkor rizst vagy tarhonyát teszek hozzá, ami szaporítja. Sült kolbásszal fogyasztottuk.

2012. november 15., csütörtök

Krumpli leves

az igazi, sok pityókával. Szeretjük nagyon. Utána puliszka volt csirkemájjal.
Olyan régen készítettem, ezért ínyencség lett belőle ma.

2012. november 12., hétfő

Csipkelekvár

készült tegnap nálunk. Ahogy visszaemlékszem körülbelül ezzel záródott mindig az eltevések sora. Sokáig, lassú tűzön főztem, közben még egyebet is végeztem, de közel a tűzhelyhez, hogy kavargassam, ne égjen le. Olyanra sikerült, amilyennek lennie kell, finom és vitaminban gazdag.

Régen


készülök már, hogy sajtos perecet süssek, ez is sikerült.(kicsit babrás a formázása)
80 dkg liszt, 30 dkg margarin, 3 egész tojás, 15 dkg sajt, 3 kanál tejföl élesztő, tej, só.
A tetejét tojással megkenni, és reszelt sajttal megszórni. Előmelegített sütőbe 160 fokon sütni.

2012. november 10., szombat

Lencse

 
levest készítettem ma. Régen többször is főztem, mostanában elmaradt.   A lencsét beáztatom néhány órára, megmosom, odateszem főni. A vízbe só, hagyma, sárgarépa, petrezselyem, zeller apróra vágva. Habarással készítem, fűszerezem. Most tettem hozzá bazsalikomot és oregánót is, mindegyikből csak nagyon keveset. Ecettel savanyítani lehet.