Szeretném itt leirni azokat a dolgokat amiket magammal hoztam Hiri lányként Kiss konyhánkba, nagymamánktól tanulva, hogy miként készitsünk szeretettel finomakat szeretteinknek. Megvagyok gyözödve, hogy nem mindig a drága alapanyag szükséges ahhoz, hogy az étel finom és egészséges legyen. Sokszor kicsit több munkával, odafigyeléssel kényeztethetjük családunkat.
2013. december 5., csütörtök
2013. december 3., kedd
2013. november 29., péntek
Kisült
a sok mézes, amit díszíteni kell már csak.
Hétfő este hat órától kerül sor erre a műveletre, várunk minden nőt szeretettel.
2013. november 17., vasárnap
C vitamin házilag
Egyik délután kimentünk csipkét szedni. Szeretjük a csipke lekvárt, teát. De most csak teának valót szedtünk. Csak a bajom az vele, hogy áztatni kell főzés előtt. Megpróbáltam segíteni magamnak, a nyers gyümölcsöt beletettem az aprítóba, ami nagyon könnyen összetörte, és így tettem be a meleg sütőbe többször is kevés időre, hogy megszáradjon, hogy finom ízletes tea készüljön belőle a hideg őszi és téli napokra.
2013. november 15., péntek
Amikor megszárad
a pogácsa. Mit kezdjünk vele?
Semmiképp nem szabad elhajítani, mert míg mások éheznek, nem hajíthatunk ki semmi ételt.
Nekem is maradt néhány pogácsa, ami már eléggé kezdett száradni. Ketté vágtam, kis delikátot tettem a langyos vízbe, amibe beleáztattam a fél pogácsákat, és sorba tepsibe raktam. Néhány tojást felvertem tejjel, pár kanál lisztet is kavartam bele, kevés élesztőt, maradék sonkát, felvágottat és ezt az egészet ráöntöttem a tepsiben levő pogácsákra. Előmelegített tepsibe sütöttem, a tetejére sajtot lehet reszelni, de csak ha megsült. Melegen fogyasztható. Mi ez esetben tormával ettük.
2013. október 30., szerda
Avokádó krém
Egy egész avokádó, két gerezd foghagyma, só, bors, egy evőkanál tejföl, egy kanál olaj.
Pirítós kenyérrel meg finom menta teával vacsorára és reggelire is megfelel.
2013. október 16., szerda
Májkrém
készítése itthon.
A (sertés) májat megfőzni puhára sós vízben, mikor kihűlt sóval hagymával, füstölt szalonnával, kevés vajjal turmixolni. Hogy jól kenhető állagú legyen. Paradicsom, paprika kíséretével fogyasztható. Tízórainak is tökéletes az iskolába. Egészen más az íze, mint amit üzletbe vásárolunk, érdemes vele bajlódni. Annyit készítek mindig, amennyi két-három napra elegendő. Semmi tartósítószer nincs benne.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

